2014. július 26., szombat

Nyári sajttorta, szederrel

Pár évvel ezelőtt kaptam egy tő szeder bokrot, azóta évről-évre egyre több termést hoz, aminek persze nagyon örülök. Így minden évben valami új szedres sütireceptet próbálok ki ilyenkor júliusban. Idén a sajttortára esett a választásom. Az eredeti recept szerint ezt egy 18 cm-s tortaformában kell megcsinálni, én így is tettem, de a folyamat vége felé már kinőttem, így nem teljesen lett tortaformája, a következőt biztosan egy kicsit nagyobb formában fogom készíteni. :)
Hozzávalók:

az alaphoz,
15 dkg keksz (összetörve vagy darálva)
 5 dkg olvasztott vaj

a krémhez,
30 dkg krémsajt
25 dkg ricotta
 4 dl zsíros tejszín (én Hulalát használtam)
 3 evőkanál cukor
 1 citrom reszelt héja

25 dkg fekete szeder

a díszítéshez
egy-két marék fekete szeder
erdei gyümölcs lekvár




Az alaphoz a kekszet nagyon apróra töröm, morzsolom és összekeverem az 5 dkg megolvasztott vajjal. 18 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral bélelek ki és a kekszes vajat az aljára nyomkodom. Amíg a krémet elkészítem hűtőbe teszem a tepsit.


A krémhez a krémsajtot összekeverem a ricottával, a cukorral és a citrom lereszelt héjával.
A tejszínhabot külön tálban verem kemény habbá, majd óvatosan a krémsajtos ricottához keverem.
A gyümölcsöket botmixerrel összepürésítem és a krém felét elkeverem vele. Ezt a színes masszát töltöm először a tortaformába.
Újra a hűtőbe teszem kb. fél órára hűlni, majd a krém másik felét is a tortára helyezem, spatulával elegyengetem.
5-6 órát hűljön, de legjobb esetben egy egész éjszakát!

Tetejére erdei gyümölcsös lekvárral forralok össze egy maréknyi fekete áfonyát és szedret és ezzel a szósszal valamint friss gyümölcsökkel díszítem a tortámat.


2014. július 23., szerda

Zserbógolyó

Imádom nagymamám zserbóját aminek bevallom őszintén még nem mertem soha nekiállni megsütni. Nagymamám csak karácsonykor készíti el, így erősen érik bennem az elhatározás, hogy megpróbálom elkészíteni. A receptek nézegetése közben aztán rábukkantam erre a csodára, ami egyszerű és sütés nélkül készíthető és zserbó ízű. Persze nem olyan mint a 82 éves nagymamimé, de egyenlőre ez is megteszi. Talán idén karácsonykor már meg merem próbálni az igazi zserbót is.
Addig is itt a zserbógolyó recept, az elmaradhatatlan fotókkal.
Hozzávalók:

körülbelül 22 darab golyóhoz

15 dkg darált keksz (én háztartási kekszet használtam)
10 dkg darált dió
5-6 evőkanál sárgabaracklekvár
kevés rum vagy rumaroma

A csokimázhoz:

15-20 dkg étcsokoládé

A darált kekszet elvegyítjük a darált dióval és a rummal. Annyi sárgabaracklekvárral összegyúrjuk, hogy formázható masszát kapjunk. Teáskanálnyi golyókat formálunk belőlük és hűtőbe tesszük, amíg előkészítjük a csokit a bevonáshoz.

A csoki 3/4-ét egy kicsi, de mély edényben vízgőz felett vagy mikróban megolvasztjuk majd hozzáadjuk a maradék csokit és addig kevergetjük, míg fel nem olvad teljesen.  
A golyókat egy bonbonmártó villa ( azt hiszem így hívják, nekem nincs) vagy fogpiszkáló segítségével megmártjuk a csokiban, kicsit lecsepegtetjük és sütőpapírra rakjuk őket. Miután a golyókon a csoki megköt, körülbelül 1 óra után díszítettem az üzletekben kapható cukormázzal, de darált diót is szórhatunk a tetejére.

A fotózás során segítségem is volt, mert mindenhol ott van ahol én...Ő a cicám, Dobi





2014. július 17., csütörtök

Meggyes lepény

Nem kezdődhetne a blogom mással mint a meggyes lepénnyel, az első sütivel amit elkészítettem. Azóta persze már jó néhányszor megsütöttem, főleg amikor a kertünkben roskadoznak a meggyfák és csak pár lépést kell tennem, hogy szedjek a fáról. Könnyű 50 perc alatt elkészíthető süti, ami egyszerre fanyar a meggytől és édes a cukortól.
 Hozzávalók:
  2 darab tojás
14 dkg. cukor
  5 dkg. vaj
1,5 dl. tej
  1 db. sütőpor
  1 egész citrom reszelt héja
30 dkg. finomliszt
0,5 liter kimagozott meggy

A tojásokat a cukorral és az olvasztott vajjal habosra keverem. Hozzáöntöm a tejet és a sütőporral, citromhéjjal elkevert lisztet. Mikor már jól összekevertem, hozzáadom a kimagozott meggyet. Kizsírozok egy kisebb tepsit (tényleg kicsi tepsit) és beleöntöm a tésztát a tetejére szórok még pár szem meggyet, hogy szebb legyen (meg persze imádom ha roskadozik a meggytől). 170 fokos előmelegített sütőben aranybarnára sütöm (kb. 25-30 perc). Ha kihűlt felszeletelem és porcukorral megszórom a tetejét. Persze nehezen tudom megvárni, hogy kihűljön, már langyosan is falok belőle...