2014. augusztus 25., hétfő

Szilvás pite

Nemrég értem haza Franciaországból ahol isteni finom tortácskákat, tartelette-ket kóstolhattam. Be is vásároltam több pici tartelette formát, de időm még nem volt annyi, hogy pepecseljek velük, így egy nagyobb piteformában készítettem el ezt az isteni finom boros, szilvás pitét. A receptet a Michael Roux, Tésztavarázs című könyvéből lestem, bár ott ringlóval készült és tortának hívta...

Ez a pite vendégségbe készült, de sajnos úgy jártam vele, mint a mesében, hogy vittem is ajándékot meg nem is. A süti az indulás előtt pár perccel készült el, egy gyors fotó és már raktam is be a műanyag tortatartóba...nem kellett volna. Ugyanis a hő hatására eldeformálódott és annak a lépcsőjén landolt akihez vittem. Pici maradt a doboz alján, innen tudom, hogy finom volt, mert mire feltakarítottam a lépcsőt a házigazdák kiskanállal eltüntették a maradványokat a doboz aljáról. :)

Hozzávalók:

a tésztához, (pate a foncer, vagy flantészta)
25 dkg liszt
12,5 dkg puha vaj, kis kockákra felvágva
 1 tojás
 1 evőkanál kristálycukor
fél teáskanál só
0,4 dl hideg víz


a sárgakrémhez,
 6 tojássárgája
12,5 dkg kristálycukor
 4 dkg liszt
 5 dl tej
 1 csomag vanillincukor (vagy 1 vaníliarúd)


a szilvatöltelékhez,
50 dkg szilva
 2 evőkanál barna cukor
 1 teáskanál őrölt fahéj
 1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
 2 dl vörösbor



A tészta hozzávalóit a víz kivételével összemorzsoljuk, majd a vizet hozzátéve sima tésztát gyúrunk belőle. Felhasználásig a hűtőbe tesszük letakarva. Egyébként egy teljes napra is hűtőbe tehetjük.

A sárgakrémhez a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, belekeverjük a lisztet és felengedjük a tejjel, csomómentesre keverjük. Feltesszük egészen kicsi lángra és állandó keverés mellett besűrítjük. Kevés porcukrot szórva rá (nem bőrösödik be) hagyjuk kihűlni.


A szilvatöltelékhez a szilvákat kimagozzuk és négyfelé vágjuk. Megszórjuk a cukorral és a fűszerekkel, majd felöntjük a vörösborral és kb. 15 perc alatt puhára főzzük, közben a leve is besűrűsödik.


A tésztából egy keveset lecsípünk, a többi tésztát kinyújtjuk 3 mm vastagságúra és kör formát formázunk belőle. 1 nagy piteformát (26 cm) kibélelünk vele, és az alját villával megszurkáljuk. 
A sárgakrémet egyenlő arányban, egyenletesen elosztjuk a tésztán. Ezután kanál segítségével a kihűlt szilvát a sárgakrémre kanalazzuk. Ne tegyük teljesen tele, mert kifolyik sütés közben.
A maradék tésztát kinyújtjuk és egy műanyag rácsozó segítségével berácsozzuk (mivel nekem 2 cm-el nagyobb volt  a piteformám, így nem tudtam sok tésztát lecsípni, ezért nem lett olyan szép rácsos a teteje, rácsozó nélkül készült), majd rátesszük a szilva tetejére és körben levágjuk a felesleget.
Előmelegített sütőbe tesszük be sülni, 170 fokra, kb 30-35 percre.

Majd kivesszük, tetejét kevés porcukorral megszórjuk.
(És nem rakjuk rögtön műanyag tortaformába... :))



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése